"Think about, all the good in your life - iit's only temporary..."
Egy bejegyzésem lesz, mert a másikat én is megtartom magamnak... Sosem lesz ilyen többet, hogy ennyire nyíltan írunk/írtunk arról, hogy mindketten olvassuk a másik életét... Ő is megtartott magának valamit, én is meg fogok... Ennyi... Jőjjőn, aminek jönnie kell!:D
Ismét hamarabb léceltem le.:) Hogy miért?! Nem tudom... Amit tudok, hogy nem találom most sehol sem a helyem...Ha megérkezek A-ba, akkor 30 perc múlva B-ben szeretnék lenni... A mostani stáció nálam már csak ilyen "tünetekkel" jár!:D
Ismételten, a Dunapart-Güdör vonulatot céloztam meg! Nem tudom miért... Illetve tudom... Talán azért, mert a hócipőm tele van a városligeti kocsmázással, illetve azzal, hogy ott iszom le magam és sehova máshova nem megyek...:( Ezt Ő nem tudta megérteni soha... Nem baj, hiszen Ő meg az elműúlt 3 évben ritkán van ebben a miliőben, hiányzik Neki... Akkor honnan is írok? Hát, ismét a Dunapart-Gödör-klub vonulatra irányultam...
Illetve itthon vagyok már, de ismét tanultam valamit Tőle... Papír és ceruza sok mindenre hasznos...
Visszatérve a Városligetre... Nekem még hullafáradtan is sokkal többet jelentett Vele egy hazaséta, mint... És ismét zúdulnak az emlékek! Nem jó! Illetve az, de nem hasznos...!Emlékszem, mikor meséltem Neki a múltamról,egy-két alkalommal megsértődött, illetve nem esett jól Neki a dolog. Mondtam akkor, hogy:"Minél több időt t9ltünk egymással,a múltbeli dolgok el fognak halványulni, mertr MI MOST élünk, MOST vagyunk együtt!"... És, most konkrétan ez a bajom!! Az a SOK jó, és ÉDES-KEDVES dolog el fog sikkadni... Nem fogunk rá emlékezni... Vagy nem ÚGY, ahogy történt,vagy ahogy AKKOR éreztük... Csak egy megfakult emlék lesz, semmi több... Ha egyáltalán még emlékezni fogunk rá... Nem tudom, hogy fogunk-e egyáltalán... Egyik kollegám említette nemrég: " Tudod, Kálmus, 30 éve vagyok házas, van 2 gyerekem, és 4 unokám. Jól érzem magam az Asszonnyal, DE... a 40 évvel ezelőtti SZERELMEMRE egyre többet gondolok! Na nem azért, mert nem érzem jól magam a Családommal, és az Asszonnyal, hanem..."
És, ettől félek... Olyat adott, olyan a tmegjelenése, és a teljes személye, aminek mindig is képzeltem a jővendőbelimet...
Balgaság lenne azt gondolni, hogy nem lesz másik...
IRGALMATLAN NAGY ökörség lenne ezt előre eldönteni, kijelenteni...
Lesz! Tudom, hogy lesz! Remélem, hogy lesz...
És, itt van a második bökkenő... MIKOR? 2 pokoli év (na jó, csak másfél, M. után...) és BEROBBANT az életembe Katie-Meredith!
Nem tudom milyen indíttatásból vettük fel egymással/vettem fel Vele a kapcsolatot MSN-en... Nem is lényeg! Volt előttem is kapcsolata, és lesz utánam is, ahogy ez vica-verza igaz...:D
DE, EZ, olyan hirtelen jött... Nem zudom mit látott meg bennem... A külsőm biztos nem lehetett erény (vagy ki tudja?! :D), a lelkem? Talán... Ennyre sosem veséztük ki... Sokszor említettem, hogy "Nem értem, hogy mit keresel mellettem..." Egy "Ne légy buta, és csitt"-el MINDIG megnyugtatott! Ellenben, a mai napig még mindig nem tudom mi hozott minket össze, mi fogta meg őt a személyemben... Titok marad valószínűleg örökre...
A külsőm?Nem hiszem... A stílusom? Hát, időnként vannak jó pillanataim, de nem hiszem... Akkor mi?! Ezt volna jó tudni, mert egy jövőbeni kapcsolat reményében EZT/AZT kéne visszaszereznem magamnak...
Ha már itt tartunk, miért van az, hogy folyamatosan RÁ gondolok? Azt hiszem sejtem/tudom... Mert nincs más... Mert nem kellek senkinek, még Neki sem... Vagy, ha mégis, akkor vagy nem találkozunk, vagy nincs meg a szikra... Szerintem EZÉRT IS ragaszkodok még mindig hozzá... Bár nem kéne... Segít, hogy ne tegyem... SOKAT segít, SZÍVBŐL próbál segíteni... Ebből viszont nem lehet jövőt építeni! Sokat gondolkodtam az elmúlt negyed év történésein... Miért írok Neki, miért nem tudom elfelejteni, miért az emlékeimből élek, miért ragaszkodom még Hozzá, mikor már elváltak útjaink?! A válasz nem egyszerű, de mégis az...! ILYEN VAGYOK++ EZ NEM MENTSÉG, NEM MAGYARÁZAT, hanem TÉNY!!! Ilyen vagyok, mert nem érzem magam a NŐK bálványának, és eddig mindig engem dobtak, én senkitől sem köszöntem el...
Hogy miért?! Talán azért, mert MINDIG a fiatalabb korosztály játékában voltam benne... :( Úgy néz ki, ez az én keresztem... Talán, M. leehetett volna egyedül az, akivel közös életünk konkrétan lehetett volna, de kiderült, hogy SOK MINDEN nem smakkolt közöttünk! A célok, a tervek valamennyire egyeztek, csak az odavezető út nem volt közös...
K.? Hát, nem tudom... Szerintem ugródeszka kellett Neki, bár a mai napig érzem, hogy komolyan gondolta velem...Jól kijöttünk volna... Testileg, lelkileg, életmódilag... Volt 2 hetünk, amit konkrétan egy fedél alatt töltöttünk - szó szerint - és volt sok közös dolgunk... Kiegészítettük egymást!
Hogy ezeket miért is írtam le? Mert NAGYON TELE van a hócipőm, mert abszolút reménytelennek érzem az életem... És remény/álom nélkül nincs ÉLET... Álmai, vannak... Sok álmom van... Többek között, hogy remélem megtalálom - illetve REMÉLEM -megtalálom ŐT... Aki tetszik,(Katinka az etalon) és aki odaadó(ismét K.), akivel egy húron pendülünk sok mindenben(ismét K.), és aki nem fog megunni(itt hibádzik a dolog...)
"Ami nem öl meg, az megerősít" De sokszor, és sokan mondták már,,, Sokan túl vannak már ilyenen, de ÉN csak egy alternatívát látok magam előtt a felejtésre... Legszívesebben Ő, vagy másik partner... Sok a szeretethiány... Az elműlt négy évben, de az elmúlt kettőben frankón megtanultam/megszerettem... értékelni az érintést, a csókot, az ölelést, és még sok minden mást... NEKI köszönhetem!!
Meg azt is, hogy füzetet vittem magammal délután, és ezeket menet közben le tudtam jegyezni...!:D
Szeretném, hogy jöjjön, VÁROM, hogy öjjön egy újabb Hölgy, akinek ismételten odaadhatom a lelkem...
Addig e nélkül csak "élőhalott" vagyok...
