Életem legdurvább levele volt... Nem azért, mert azt szeretném, mit leírtam, hanem mert durvaságra általában durvaság a válasz... Keserű is vagyok, hiszen elméletileg mindketten az eddigi életünk legszebb részét éltük meg egymás mellett, büszke is vagyok, hogy nem mással tapasztalta meg azokat, amiket, és dühös is vagyok, hogy "csak úgy" elfelejti... Az újracsinálás utáni dolgok CSAK az én hibámból jöttek létre...
"Lesz más, lesz jobb..." szól a mondás... Igazából engem ez a nyers "szarok rád, hisz' szakítottunk..." dolog basz haza... A kis hülye 2 éve nem kap munkát... Én tartottam benne a lelket... Ahogy írta az egyik bejegyzésében idén télen, hogy az ottani életéhez tartozom, hiszen amióta elkezdte az ÉLETÉT én ott voltam... Hát, ha máshogy nem, akkor online beszélgetőpartner, illetve később komolyabb kapcsolat... Saját magammal hasonulnék meg, ha tényleg szarnék a fejére... Nagyon jól tudja Mónika kapcsán, hogy én mindig, mindenkinek glédában állok, akik számítanak... Katinka pont ilyen... Tudja, hogy mennyi mindent jelent nekem, hogy mennyi új döntést hoztam mellette, és mennyi pozitív korreláción mentem keresztül... ja, és nem tárgyalnám ki, hogy mennyi új dolgot tapasztalt Életem Értelme mellettem... Bár, ez egy blog, ami magamnak íródik, de ezek megmaradnak az "elmém" rejtett zugaiban, mikre majd egy csendes percben, órában egy kávé, sör, vagy adott esetben ásványvíz felett egymagam elmerengek akármelyik napszakban...
Ja, és, hogy miért írtam le mindezt?! Mert rosszat kívántam, tapló/trágár voltam egy olyannal szemben, aki egyébként pont az ellenkezőjét érdemli... akár párkapcsolatban vagyunk, akár nem... Sajnálom, de szoktam így érezni magam, hogy azokat bántom, akik a legkevésbé érdemlik meg...
