Először Neki akartam írni erről, de inkább nem terheltem ezzel is, így marad ez a fórum.

Zokogtam! Fürdés közben eltörött bennem valami... Hajnalban olvastam egy blogot, mi a mély gyászról szólt... Eszembe jutott Muter! 7 és fél éve immár... És eszembe jutott az is, hogy sosem volt alkalmam megköszönni Neki azt, amit adott nekem! Egyszercsak elment. Gödöllőről értem vissza, hívtam Fatert, hogy indulás a kórházba! "Már nem kell!"jött a válasz... És akkor ott valami összetört, bár adott pillanatban nem éreztem.

Sokszor gondoltam azóta Rá, Neki is meséltem Róla, de most is összetörtem.Nincs évforduló, nincs születésnap, nincs névnap... Csak őszinte fájdalom, és gyász.

Sok mindent nem láthatott, hallhatott... A Pokolbazuhanásomat M. után, és a Mennybejutásomat Vele, utána ismét a Pokoljárásomat. Azt hogy a saját lábamra álltam, hogy elbuktam az iskolát,hogy elefánokkal dolgozom, és annyi kis nüanszot, mit nem is lehetne felsorolni!

Ilyenkor döbbenek rá, hogy én elveszítettem Katinkát, de legalább Ő él, és az esély, hogy ismét együtt legyünk - bármilyen csekély, vagy valószínútlen - de megvan!Viszont Öregem nem ebben a helyzetben van! Őt senki sem tudja visszacsábítani,visszahozni... Már nem...

Sétáltam ma... Van a közelünkben egy templom.Mellette haladtam el, és bár csak egy villanásra is, de felmerült bennem a gondolat, hogy bemenjek, és ott mondjak köszönetet Neki.Nekem, az ateista/antiklerikalista pogánynak...!:D Inkább nem mentem be...Képmutatásnak tartottam volna! Inkább, ha úgy alakul majd a temetőben,egyedül,egymagam,2 perc alatt, miközben a sírnál állok, és merengek.

Bár nemrég fürödtem, de a könnyeim ízét, még mindig érzem...

Nem hiszek az ilyen bla-bla dumákban, de most ebben a percben őszintén remélem, hogy van Túlvilág! "We will meet again, someday in the afterlife..." És ott nevethetünk, mesélhetünk egymásnak, meg lecseszhet minden kis apróság miatt, ami nem tetszik Neki, mert én az Ő FIA vagyok!

Nem tudom, hogy mondtam-e valaha... SZERTELEK Anyu!