Össze-vissza keringenek a gondolatok a fejemben...
Első körben a hiányától vagyok megkergülve... Ismét olyan útra terelt a sors, amit reméltem, hogy 2 éve elhagytam, és nem lépek rá újból... Semmit sem tudok kezdeni magammal.Leginkább csak mennék valamerre... Nem tudom merre, csak ne álljak/üljek egy helyben! De, az sem segít igazából. Merengek folyamatosan, és a "Miért? Hogyan lehetne újra? Milyen jó lenne..." gondolatok cikáznak a fejemben. Időnként bevillan az is, hogy "Kivel?", de ilyenkor előkerül az arca, a stílusa, a Lénye... Iszonyatos csapda...
Bár, többször elmondta/leírta, de nem tudok napirendre térni fölötte. Két ember, aki megőrül/megőrült egymásért - mert szerintem ez így van/volt - hogy tud ennyire eltávolodni egymástól? Olvastam a blogját, mert megengedte... Olyan érzéseket/érzelmeket táplált irányomban - amit nem mondott ki teljesen, de nem is kellett, mert éreztette velem - amit Nő mellettem nem érzett... És, én sem más mellett!
Minden rezdülés a hétköznapjaimban, az életemben Róla szól... MINDEN! Fizikálisan fáj időnként a hiánya...
És itt van a probléma... Alapvetően vidám természetű valaki vagyok.Szeretem a nevetést, a kacagást, természetesen komoly is szeretek lenni időközönként.DE, most nem megy a nevetés... Semmi nem megy... Gyűlölöm, ha látják rajtam - márpedig látják, bármennyire is igyekszem elzárni a belső vihart a külvilágtól ! Érzem az ismerőseim, sőt a többi ember tekintetét... Sajnálnak? Szánnak? Nem tudom... Csak érzem, hogy látják rajtam, hogy nem stimmel valami nálam... Nem szeretném, hogy lássák! Mosolyogni, kacagni szeretnék tiszta szívből...
Most ennyi... Folyt.köv.
