Nem értem az embereket, de legfőképp magamat... Miért teszünk olyanokat, miért mondunk olyanokat a másiknak, akit elméletileg - akármilyen szempontból - de szeretünk...
Katinkát sikeresen megsértettem, bár nem állt szándékomban! Miért nem tudom befogni a mocskos pofámat, és kussolni, illetve miért vagyok ilyen ocsmány azzal, aki fontos nekem? Mert egy önző senki vagyok, aki azt gondolja, hogy másnak nincsenek problémái... Fenét nincsenek...!
El kéne mennem orvoshoz, hogy kezelltessem magam, vagy nemtudom...
Ismét kezdek átbilleni egy olyan ponton, mit tucatnyiszor megfogadtam, hogy meg sem közelítem... Teljesen mindegy, hogy mivel akarom megmagyarázni, mert nem lehet...! Hergelem/nyugtatom magam azzal, hogy szeretem... De valóban szeretem?! Ha nem önző érdekek vezérelnének, akkor azt írnám most, hogy IGEN - mint egy lelkitársat. Viszont gyarló, önző sutyerák vagyok, és BIRTOKOLNI akarom, még akkor is, ha azt Ő nem akarja...
Nem értem az embereket... Miért kell több és több? Miért nem elégszik meg a tudat azzal, ami megadatott? Miért kell a barátból ellenséget csinálni? Miért van az, hogy nem tudok úgy viszonyulni a dolgokhoz, ahogy kéne, hiszen... A válszt sejtem, de nem igazán tudom még megfogalmazni!
Annyira "vicces", hogy egy komoly párkapcsolat volt, és belegondolva még csak a kézírását sem ismerem...Csütörtökön jutott az eszembe... Sok mindent nem tudok még Róla...
