Nehéz... Nagyon nehéz... Üres lettem, talán apatikus... Többször is olvastam a levelét... Értem én Őt - vagy csak azt hiszem magamról, hogy megértem...
Viszonyulni kell a dolgokhoz... Meg kéne találni az utat a holnap felé... És, itt bejön mindig a De... (mennyire megútáltam ezt a szót 2 és fél hónap alatt...) Ahogy Mónika fogalmazott, Ő "a korrekt csaj" Éva "fiúsan dekoratív", jómaga "pimasz, szókimondó", de Katinka a "CSAJ". Nem a szívemet akarta fájdítani, mert nem ez volt a célja... Csak kimondta, amire gondolt...
Én is így vagyok ezzel... Ha a lelkét most nem nézzük, hanem csak a külcsínyt, hát... Hosszú szőkésbarna, váll alá omló időnként loknis haj,GYÖNYÖRŰ pofi (csak azért nem arc, mert annyira bájos, hogy csak ez a kifejezés jutott eszembe), és a testi "adottságairól" ne is beszéljek... A stílusa, modora, ruházkodása, szokásai, mind-mind MEGFELELTEK! És a Lelke... Ez annyira komplex és mély dolog lenne, hogy szavakat nem ismer egyetlen egy nyelv sem, mivel le lehetne ezeket írni...
Én ettől félek, hogy egy hasonló teremtményt már nem találok...
De, menni kell tovább... Próbálom kitalálni, hogy hogyan... Rajta leszek, csak a szememet kéne valahogy kinyitnom... Ragaszkodó típus vagyok, indőnkét jobban is , mint kellene... Így nem lehet élni... Megszoktam - és nem volt nehéz dolog, mert szeretem - hogy mi a napi menetrendje, mikor lesz otthon, mikor megy dolgozni, hogyan szereti a kávét, a szendvicset, az egyéb szokásait...
És nem utolsó sorban, megszoktam azt, hogy volt kihez tartozni... Adott egy rendszert az életemnek, amit év elején elvesztettem... God, help me!
Nem is tudom, hogy mi lenne a helyes, illetve tudom, csak nincs önbizalmam és bátorságom... Sosem volt... Mindegyik Hölgy akivel volt kapcsolatom ezt mondta, meg azt is, hogy ne legyek ennyire kishtű... Ennek ellenére a mostani ábra is bizonyítja, hogy van miért annak lennem... Mindig csak a majdnem kategóriába tartoztam az élet minden terén, és nincs kizárva, hogy így lesz ez ez után is...
Mert a ciklikusság az élet rendje... Úgy érzem, hogy megtatáltam a lelkem másik felét -erre nem, mert én megtaláltam benne, de Ő nem találta meg bennem, amit keresett,,, És ez már volt egy párszor, és félek - bár sokszor gondolkodtam már arról, hogy van-e olyan, hogy SORS - mindig így marad... Pedig a SORS szó most ráhúzható erre a helyzetre... A sors sodort össze bennünket - meg egy adag bohóckodás, és beszélgetés - és az is szakított szét minket... Ez nem igazságos!!!
Ki mit vétett, hogy így kelljen végződnie?! Bár magamról írok, de szerintem szó szerint millió ilyen eset volt/van/lesz... Miért? Adjon valaki választ!
Tovább kell lépni, nem vitás... Igyekezni fogok, bár szét van tépve a szívem... Hol keressem azt, aki ismét összeboronálja?
